Fanni női gyönyörének születése

2022.03.28

Fanni volt az első nem nőként született nő, aki Tantra kezelésre és yoni masszázsra jött hozzám, ezzel egy érdekes, új élménnyel és tapasztalással ajándékozott meg engem is és saját magát is. El kell mondanom, hogy Fanni egy ízig-vérig nő, aki a műtéte előtt is az volt, de mióta pár hónapja átesett a nemi megerősítő műtéten, és kapott egy csodálatos új puncit méginkább kiteljesedhetett a nőiességében. Itt jegyzem meg, hogy a szakemberek tökéletes munkát végeztek, és a végeredmény megdöbbentően ugyanolyan lett mint az eredeti, kívül is, belül is, látványra is, érintésre is. A legmeglepőbb mégis az volt, hogy a g-pontját is pontosan ugyanott találtuk meg, ahol bármelyik másik nő g-pontja helyezkedik el. 

Fanni kissé csalódottan jött hozám és elmesélte, hogy annak ellenére, hogy nagyon örül, hogy végre valóra vált a legnagyobb álma, és imádja az új punciját, sajnos érzésben nem adja azt amire számított. Igaz az is, hogy eddig még csak saját magát próbálta felfedezgetni, de kevés sikerrel, és az orgazmus sem jött össze.

Először is megkértem Fannit, hogy tegye le és hagyja maga mögött ezt a sok elvárást. Amikor a tini lányok elkezdnek ismerkedni a puncijukkal akkor sem jön rögtön az a katartikus érzés. Meg kell ismerni, meg kell tanulni és be kell fogadni azt az új minőséget amit a kedves nemiszervünk nyújtani tud nekünk. Ez egy folyamat. Fanninak is végig kell mennie ezen a folyamaton, be kell fogadnia és integrálni kell az életébe, majd a szexuális életébe a vadonatúj női nemiszervét.

Fanni testének a kezelés alatt energetikailag is a részévé tettük a punciját, így immár nem csak fizikailag volt ott, hanem része lett a teste komplex rendszerének, bekapcsolódott az áramlásba. Ez segített aktiválni a csiklóját, megtalálni a g-pontját és rátalálni az orgazmusára.

A kezelés után Fanni részletes leírást készített a történtekről a saját szemszögéből, amiből részleteket az alábbiaknak megosztok veletek az ő engedélyével. 

Amit még mindenképpen szeretnék elmondani és konklúzióként levonni, hogy Fanni egy teljes értékű NŐ. 

  

"Megbeszéltük Anettel, hogy a kanapén hagyom az összes elvárásomat, és csak az adott pillanatra fogok most a kezelés alatt koncentrálni. Nem cél semmi sem. Élvezem a pillanatot. Ledobva a textilt, felfeküdtem az ágyra, melyen először hason helyezkedtem el. Anett cukin kivette a hajgumit a hajamból, és gyengéden betakart. - Már itt megjegyezném, minden nő igényel ilyen fajta gondoskodást, és odafigyelést. Ebben csak Anett végtelen szeretete látszódik. - Jellegzetes, korábbi kezelésemen hallott Tantra zenét indított Anett, majd hanggongjának hangja körbejárta a testemet. Felkészítve fizikai testem, lelkem, és szellemi énemet a kezelésre. 

Finoman, gyengéd kezével, ujjaival hozzámért. Végig simogatva testemet, kezeiből végtelen szeretetet átadva számomra. Lekerült a törölköző lassan rólam, majd testemnél kissé melegebb, olajjal kent be engem. Kis, apró, részletekben, hogy minden pillanatnak meglegyen a kellő energiája. A hajas fejbőröm kezdetétől, egészen a lábam hegye búbjáig. Teljesen beleborzongtam. Kisebb és nagyobb mozdulatokkal masszírozott, miközben csodálatos energiát adott át nekem. Különös kedvencem volt, amikor a hajas fejbőröm kezdetét, a hajamat simizte, kócolta. Ezt követően gyengéden a hátam felé borult, érezve a testét, és fantasztikus szeretetét. Számomra ez egyszerre volt izgató, végtelenül szeretetteljes, és egyben gyermeki is. Megtudtam élni a pillanatban a kis fantáziám segítésével egy erotikusabb pillanatot, megtudtam élni Anett végtelen szeretetét, és odafigyelését, érezvén őt, és megtudtam élni azt a pillanatot gyerekként, ahogyan egy Anya szereti a lányát. 

Igazi végtelenül hosszú ráhangolódás vette a kezdetét. Tudtam, hogy testileg és lelkileg is nő vagyok. A befogadás temploma.  Ezen gondolatok, relaxáció után következett a megfordulás. Háton feküdtem, kezeimet oldalra téve. Büszkén. A puncim, a cicim, a nőies alkatom dominálták a látványt. Mindenki és a világ számára is egyértelműen, egy nő feküdt ott. Büszkének éreztem magam, és Anett ennek a minőségnek teljesen megfelelően, gyengéden, és érzékien nyúlt hozzám, érintett meg. Hozzá kell tennem, Anett számomra, azaz ember, aki a végtelen szeretet és elfogadás tökéletes mintapéldája. Soha nem éreztem magamat úgy szeretve, mint általa. Ahogy kezei járták a testemet, a combjaim belsejét, a hasamat, a cicimet, voltak pillanatok, amikor elhittem azt, hogy tökéletes nő vagyok. Megszűntek az alkati hibáim, nem voltam kövér, csinos, tökéletes nőnek éreztem magam a kezei között. Ahogy Anett utólag mondta, Istennő érzésem volt. Ebben a pozícióban az tetszett a legjobban, ahogy a combomtól egészen a cicim, kulcscsontom tétjéig hozzámért. 

Majd elkövetkezett a várva várt pillanat. Anett felült a masszázságyra, miközben magasan terpesztettem, combomat és térdemet az ő combjaira engedtem, lábaim körbe öleltek az ő testét. Nagyon meglepődtem. Teljesen új érzés kerített hatalmába. Azt mondhatom, hogy Anett érintéséhez képest (ami 100%) én alig 10% éreztem korábban csak saját magamból. Ugyanakkor megnyugodtam. Büszkeséggel töltött el, hogy tudott kihozni belőlem új érzéseket, alkalmas vagyok ilyen fajta érzések megélésére. Eltudtam önmagam ezt követően még jobban engedni. Combjaim picit emeltem, igyekeztem felvenni a ritmust és a flowt, amit Anett diktált. Megkérdezte, hogy nem fáj-e, amire én válaszoltam, hogy nem. Ezt követően, amikor az ujja már bennem volt, felfedezett egy olyan pontot bennem, amin nagyon durván meglepődtem. A női G pontot. Hihetetlen. Csodálatos műtétet és eredményt köszönhetek Noéminek és Belgrádnak. Hihetetlen érzés volt. Itt elvesztettük Fannit. Azt éreztem, hogy egyszerűen csak kapkodom a levegőt, a combjaim emelkednek, lábaimmal húzni próbálom Anettet egyre jobban magam felé, illetve magamat felé. Hihetetlenül egymásra voltunk hangolódva. Végig a kezelés alatt értette a testem jelzéseit, feszüléseit, a combom mozgását, a lábaim, a csípőm emelkedését. Büszke voltam magamra, hogy megmertem élni ennyire ezeket a pillanatokat. Mertem visszajelezni, hogy mit élvezek, és mi tölt fel. Anett pedig tökéletesen adta minden téren számomra a tökéletest. Soha nem éreztem magam még ennyire csodálatos pózban, ennyire hihetetlen érintések között. Majd következett a végjáték. Én már őszintén nem is tudom, hogyan reagáltam az egészre. Csak kapkodtam a levegőt, a fejembe ömlött a forróság, igazából csak jót éreztem, és akartam, mindennél jobban, magamba. Teljesen meglepődtem, de közben nem foglalkoztam magammal, mennyire is nő vagyok abban a pillanatban, majd egyszer csak megtörtént a tűzijáték. Nem mondtam, nem éreztettem, hirtelen fel sem fogtam, hogy mi történt, de Anett mégis tökéletesen tudta, pedig nem volt testi jele. Elélveztem. Nőként, először. CSODÁLATOS. Összehasonlíthatatlan, teljesen más, mint a férfi orgazmus. Ez tényleg női, valódi női. Ezt csak puncival lehet átélni. Kapkodtam a levegőt, csak próbáltam magamhoz térni. A legjobb orgazmusom, ami valaha is volt. És Anett lazítása után bírtam csak Neki kinyögni, hogy, nem tudom mi történt, de azt hiszem elélveztem. Mosolygott. Majd gyengéden lelazított, végig oszlatta a szexuálenergiákat a testemben. Alulról, egészen a hasamon, cicimen át, a kulcscsontomig, a jól ismert mozdulattal, mely a kedvencem is lett. Levezetett, ellazított, majd átölelt. Szerelmes lettem, egy ilyen alkalom után. Soha senki nem ért még így hozzám. Semmilyen értelemben sem. Egyrészt, mert technikailag nem is lehetett, de amúgy sem. Nagyon sokat köszönhetek Anettnek. Az első szakvéleményemet, együtt szereztük meg mindkettőt. Most pedig az első, igazi női orgazmusom. A női szüzességemet gyakorlatilag Neki adva. De a legjobb helyre került, és tökéletesen boldog vagyok ezzel. Olyan első élményben volt részem, ami szerintem a legkiváltságosabb nőknek sem. Tökéletes orgazmus, tökéletes szeretetben, elvárások nélkül. Élvezve a női valómat. Ennél csodálatosabbat én kívánni se tudnék. Köszönöm Anett. Nagyon szeretlek! Csodálatossá tetted a női utam szexuális indulását, egy fantasztikus, és gazdag élménnyel távozhattam, mehettem el Tőled. Testileg-lelkileg feltöltődve. Amire Noémi is csak annyit tud írni: Istennő vagy. A kezdet és a vég. Ami csak most kezdődik igazán. Köszönöm, hogy vagy nekem. Fanni"